Star

 Sokszor kihívtam a sorsot, mert nem voltam elégedett a lapokkal mit osztott.

 Én már ismerem az érem mindkét oldalát
tudom milyen mikor az ember nem találja önmagát.
Tudom milyen mikor a holnaptól fél
mert nem látja a kiutat egyre nehezebben él.

 Van olyan nap, amikor azt érzed, kárpótlást kaptál minden rosszért. Amikor elérkezik egy pillanat, amelyet szeretnél megállítani, megfogni és soha el nem engedni. Soha... De el kell engedned. Ám ez a pillanat, ezek a pillanatok újra erőt adnak a következő rossz napokhoz. És így állnak össze hetek, hónapok, évek... És elérkezik a pillanat. Amit többé már nem kell elengedned. 

 Szarul voltam, millió darabból kapartam össze magam, de megcsináltam. És ez a lényeg. (...) Nem a múltam, hanem az, akivé lettem. 

 Az életben minden változtatáshoz nagy bátorság kell, és sokan erre képtelenek, mert biztonságra törekszenek bármi áron, akkor is, ha ez az ár valójában egy boldogtalan élet.

 Csak két láb kell. Két olyan erős láb, amit nem tudnak kirúgni alólad, vagy ha mégis, képes újra felkelni, lábra állni, lépni egyet, leporolni magát, és ezredszer is folytatni az útját. Akkor is, amikor újra meg újra elgáncsolják, akkor is, amikor már senki sincs ott, hogy támogassa. Ne akarj mást, csak ezt. Merd használni. Tudd, hogy elbír, hogy benne van a következő lépés. Hogy képes a folytatásra

 Inkább csalódok, ha kell, naponta százszor is, minthogy állandóan bizalmatlan legyek mindenkivel, és az életet pokolnak tartsam, amelyben szörnyetegek élnek… Szeretek élni! És inkább legyen az életem örömteli, néha csalódással, mint elejétől végéig boldogtalan, de csalódások nélkül!

 A hang, ami a fejedben azt súgja, hogy nem bírod tovább, hazudik.

 Bármit is akarsz az életben, azért akarod, mert szereted. Gondolkozz ezen egy pillanatig. Nem akarsz olyan dolgokat, amiket nem szeretsz, ugye? Minden ember csak azt akarja, amit szeret.

 Minden mélypontban van valami közös: az érzés, amikor már unod, amikor belefáradsz. Olyankor sokkal kevesebb erőre van szükséged ahhoz, hogy megtedd a következő lépést, mint ahhoz, hogy képes legyél elviselni azt, amiben épp vagy. Érj el erre a pontra, és rajzolj át mindent: a napjaidat, a heteidet, tudd, hogy mit akarsz, és ne hagyd, hogy mások letérítsenek az útról. Azt akarják majd, hogy feladd. Hogy ne csináld tovább, hogy te is vesztes legyél - mint ők. De a győztest egyetlen dolog különbözteti meg a vesztesektől: az, hogy bízik abban, hogy bármire képes.

 
A véletlen hozta őket: a legszebb perceket, a betoppanásokat, a meghatározó találkozásokat, a nagy pillanatokat, öleléseket, egymásra találásokat. Azokat, akik észrevétlenül, megjósolhatatlanul toppantak be az életedbe, teljesen átrajzolva azt, időről-időre eltűnve, majd visszakúszva a mindennapjaidba. A nagy percek csak úgy jönnek. Ők azok, amikre majd évek múlva is emlékszel, amik többé tesznek, hiszen színt varázsolnak az életedbe. A pillanatokat nem tervezzük, ahogy a boldogságot sem - az csak úgy megtörténik, az Élet hozza, alakítja, te meg vagy megéled, vagy nem. Ellenkezhetsz, szabadkozhatsz is, de akár egyszerűen csak beleengedheted magad a pillanatban, ami úgysem jön vissza újra.